Nézd a világ apró rebbenéseit

Murvafürt

2019. szeptember 14. - szabadoss

Hunyadi tér, gyermekkorom meghatározó helyszíne.

A focipálya, ahol tűzgyújtásra is alkalmas vastagságú szemüvegem (becenevem tűzgyújtó) miatt, folyton kapusnak állítottak; és aminek eredményeképpen a látszerészek gyakori vendége, örök kisbarátja lettem.

A hunyadi téri kiskocsma, ahová foci után, kimelegedve, ziháltan estünk be a helyi gödörbe- borharapóba, ahol ingyen kaptuk, a felnőtt vendégekkel mindig mogorva csapostól a jéghideg málnaszörpöt.

A játszótéri rakéta-mászóka, ahol egyszer tűzgyújtó szemüvegemnek, mélység, sztereó és térlátásom hiányának köszönhetően a mászóka tetején, a rakéta csúcsán ragadtam;
felisút volt, le is út nem, és akkor még nem volt bennem a létra...
Ugyanazon rakéta, felső szintje, ahol előszőr vallottam szerelmet egy hatéves lánynak, alig hétévesen.
Hunyadi téri piac, a csarnok előtt található hosszú standokkal, amiket elsőosztályosként fel sem értem, max a peremét a homlokommal. Az őstermelői sor, ahol hétévesen az első oknyomozó interjúmat készítettem a helyi kofákkal, akkurátusan jegyeztem fel, mi mennyibe kerül.

Szombatonként, közel az ötvenhez, derűs mosollyal térek vissza a hunyadi téri piacra, gyerekkorom színterére.

Hunyadi téri kisközért
Szép ez a virág, közli velem a szépkorú, vastag alapozót és mélyvörös árnyalatú rúzst viselő hölgy.

Igen szép vagyok és a virág is az;
felelem, önmagamat és talán a jobb sorsra érdemes, szomorú szemű, nagy, feketekeretes szemüveget viselő, elsőéves bölcsészhallgató kinézetű pénztároslányt szórakoztatva.
Ő halványan elmosolyodik.

Az öreg hölgy folytatja a dialógust, inkább kollektív monológot; saját maga által mondottakra reagál.
Milyen szép, mályvaszínű a virágja, jegyzi meg.

Azok a fellevelei, válaszolom, frissen megszerezett ismereteimet közkincsé téve, amit a barátságos, nyugalmat és derűt árasztó, virágárustól tanultam;
A jellegtelen kis fehér ott középen a virág, a bíborvörös levelek fellevelek, zöldből majd színesbe váltanak-egészítem ki a növényhatározóba illő mondandómat.
A színe pedig, teszem hozzá,-a szinpadi (kisközért, nézőszám kettő) kilépésemet utolsó mondattal előkészítve
- megy a hajam színéhez.

Az idős hölgy valami olyasmit motyog alig hallhatóan a bajusza alatt,

hogy napersze (olyan hangsúllyal, mintha azt mondaná, kár, hogy a Lipótot bezárták).

Itt vettem, a piacon, próbálom népszerűsíteni a derűt és nyugalmat árasztó virágárust és szép portékáját.

Már nem veszek idén, válaszolja a hölgy, inkább magának.
Egyet alszunk itt az Ősz, kettőt és a itt a Tél,

fejezi be kollektív monológját, ékes bizonyítékául szolgálva annak, hogy generációnként változik, eltér egymástól az időérzékelésünk.

Én balra el. Miközben fizetek (napraforgó olaj), a bölcsészlány szokatlanul hosszan néz a szemembe, arcán nagyon széles, kaján vigyorral, mintha arra kérne, hogy segítsek neki fékezni a kirobbanni készülő nevetését.

A bejegyzés trackback címe:

https://szabados-sandor.blog.hu/api/trackback/id/tr1515092184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.