Budapesti korház. Fájdalomtól enyhén előre görnyedve "tartásvizsgálatra" érkezem, "tartásjavító" szakorvoshoz online időponttal. Kartonozóban harmincas évei közepén, végén lévő férfi, ernyedt, nyegle mit-keres-itt-a-zsenim-nem-érdemel-meg-a-világ testtartással. Nem is ül, inkább fekszik, elfolyik a székben.
Arckifejezése, tekintete elszemélytelendett. 
Hangszíne zsémbes, irritált, kérdései, azokra többségében saját válaszai, minősítőek, számonkérőek.
-Nincs beutaló?
-Mentő? Ellátta? Hova vitte? Miért nem vitte? Miért nem ment?-Miért ide jött, miért nem a x-be?
-Ha itt is lakik, akkor is oda tartozik...
-Ide feleslegesen jött, hiába várakozik, mert majd várakozik.-Majd a tartásjavító orvos is megmondja magának...
-Ez az osztály nem az a profil.-Végtagok, tudja, kéz, láb, nem gerinc.-Érti?!
Értem...
Rendíthetetlen vagyok, ha tartásomban nem is, lélekben tántoríthatatlan.
Leballagok az alagsorba, a tartásjavító-végtag-is-sérülhetett osztályra.
Közel egy óra várakozás után félszázmagammal, mindannyian hasonlóan előre dőlve, egykedvűen görnyedten, magunk elé bámulva (én olvasok).
A nevemet kiáltják az egyik rendelőből. Fiatal harmincas, barátságos, hangszínű,készséges, mosolygós orvos fogad, nem járt még nálunk felkiáltással, feláll, kezet nyújt bemutatkozik.
Gyanakodva, lassan körbepásztázom a szobát, kandi kamera után kutatva.
Nem kezdi azzal, hogy helyileg nem ide tartozom, sőt a görnyedt tartásom sem. 
Elmondatja velem renyhe tartásom történetét, a számítógép előtt, példásan egyenes háttal, jegyzetel.
Megvizsgál. Tartásomat hosszan, alaposan vizsgálva, szemügyre véve.
-Igenferde ez a tartás, nyakon, háton, derékban egyaránt... 
-Nem szokott fájni, úgy értem a tartássérülés előtt?
-De igen szokott. Válaszolom.
Röntgenre küld. MRI-re ír beutalót. Infúziót ír fel. Gyógytornát javasol. Magánál, saját bevallása szerint jobb tartásjavító specialista kollégájához irányít, egy másik rendelőbe. Ő is az, magyarázza, de itt, ebben a korházban a végtagok és azok műtétjén van a fókusz. Biztos hallottam, hogy a kórház is erről híres.
Szórakozottan bólogatok.
Végül, gépelés közben megkérdezi.
Mivel foglalkozik Sz-úr?
-Pszichológus? Angol magánanár?
-Érdekes.
-Szokott így, egymáson átvetett lábbal ülni amikor rendel, tanít? Mutatja.
Nemmel válaszolok. A látványba és ezen ülő testartás okozta nyomás, prés-és mit közvetítek ezzel-érzetbe beleborzongok.
-Tudja,mondja befejezve a gépelést,felém fordulva,ültében is szálegyenesen:
-Szerintem a kiégés választás kérdése.
-Igen, az, válaszolok.
-A legtöbb esetben, (közben a kartonozóban fekvő férfira gondolva),hozzáteszem:
-A kiégés mellett a tartás is választás kérdése.